Egyéb

A kislányom első nagyobb balesete

Amikor egy ember családjába gyerek érkezik, az mindig nagyon nagy öröm és boldogság, és bizony a gyerekek hihetetlen módon megváltoztatják az emberek életét, még akkor is, ha nem a saját gyerekükről van szó, de ha a gyerek saját, akkor ez hatványozottan igazzá válik. Emlékszem, hogy amikor a kislányom megszületett teljes mértékben átalakította a gondolkodásomat, az érdeklődési körömet, a temperamentumomat. Nem mondom, hogy folyamatosan csak otthon ültem vele, mert ez nem lenne igaz, rengeteg helyre elvittem már egészen pici baba korában is, én jártam vele vásárolni, látogatóba, a barátnőmhöz, akinek szintén kicsi babája volt akkor, a szüleimhez, szóval rengeteg helyre, de sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb voltam.

Persze ő is nagyon gyorsan nő, már két és fél éves lesz, szóval most már igazán élvezi, hogy teljesen szétpakolhatja a lakásban található holmikat, és hát nyilván ő is azzal szeret játszani, ami általában tiltott, vagyis az én telefonommal és az apjuk telefonjával. Azt látja, hogy ezt használjuk a legtöbbet és ő is szeretne felnőtt lenni legalább egy kicsit, ezért hiába hogy tudja, hogy tilos, sokszor mikor nem látjuk elveszi és játszik vele.

Valamelyik nap azonban amikor az apját meglátta a telefonommal a kezében elkezdett hozzá szaladni és persze el is esett. A lényeg, hogy neki nem lett nagyobb baja, de azért a telefonomra ráfért egy Xiaomi kijelző javítás. Hála a jó égnek nagyon jó csapatot találtunk egy éve a telefonok szervízelésére, szóval majd a xiaomiszervizshop.hu csapata megoldja gyorsan a problémát. A kislányom pedig legalább egy ideig azt gondolom békén hagyja a telefonjainkat. Előbb-utóbb elkezdi majd ezeket a dolgokat is megtanulni.

Egyéb

A férjem sikere

Amikor az ember párt választ és talál magának számos dolgot vállal magára. Sorolhatnék én itt most sok olyan dolgot ami evidens, de inkább csak egyet emelnék ki, a végsőkig át tartó támogatást és küzdést a másikért, a másik vágyaiért és céljaiért. Persze ez nem lehet egyoldalú, ez csakis a kölcsönösség alapján működik, de ha ez létrejön, a legszebb dolgok kerekednek ki belőle az egész világon.

Én például közel tíz évig támogattam a férjem abban, amit csinál. Akkor is, ha kudarcok jöttek, akkor is, amikor olyannyira elkerültek minket a sikerek, hogy szinte teljesen tönkrementünk. Majdnem mindenünk elvesztettük az egyik évben, mert a számítások nagyon nem jöttek be akkor a vállalat életét tekintve. De kitartottunk. Kéz a kézben, együtt. Sosem gondoltunk feladásra, sosem gondoltunk arra, hogy visszamegyünk alkalmazottnak, mindig csak azon törtük a fejünket, hogy vajon mit tudnánk tenni, hogy kikecmeregjünk a gödörből és jól csináljuk azt, amit elkezdtünk, hiszen tudtuk, hogy képesek vagyunk rá.

Ma pedig, amikor a közel nyolcvan darab pólót teszem a cég tizedik születésnapja által megrendezett ünnepi ajándékcsomag tetejére, amit a póló hímzés segítségével egyedire és gyönyörűre varázsolhattunk, hogy mennyire nem gondoltuk azért ezt sem tíz éve, és hogy mennyire megérte kéz a kézben menetelni minden nehézség ellenére. Mennyire jó, hogy megtaláltuk egymást, és hogy sosem adtuk fel. Ahogy nézem ez a hímzett póló tükrözi számomra mindazt, amit jelentünk egymásnak. A kitartást, a támasz, a munka, a szeretet, a végtelen és sosem szűnő szeretet. Hálás vagyok az életemnek ezekért a percekért, mint ahogyan azért is, hogy ez az ember a férjem, és büszke feleség lehetek. Hogy megdolgoztunk a sikerünkért, és hogy nem adtuk fel. Hogy nem tudott minket eltántorítani semmi. A férjem sikere mindennél többet jelent nekem, ennek a tíz évnek a távlatában legalábbis mindenképpen.

Egyéb

A kedvenceim

Nem tudom, biztosan minden embernek vannak olyan dolgok, amelyek bármilyen mennyiségben és bármikor leveszik a lábáról, még akkor is, ha már tömérdek van otthon belőle. Még mindig tudna egyet venni, lehet, hogy kisebbet, mert már nem férne sehova, de nem tud elmenni úgy valamilyen tárgy mellett, hogy ne akarjon még egyet vásárolni belőle.

Persze, a férfiak szerint a nők számára legfőképp csak az ékszerek és a ruhák fontosak, na és persze a cipők, nagyon ritkán esetleg a virágok, de nekem teljesen más dolgok keltik fel az érdeklődésemet. Szerintem az én férjem örülne, ha csak a cipők és ruhák világa csigázna fel ennyire, mert én bizony a vászonképek világáért vagyok oda, azon belül is leginkább a természetképeket ábrázoló képek irányába estem szerelembe.

Elbűvöl engem ez a világ, ami a festmény és a fényképp között szerepel nekem valahol félúton, és manapság már annyira gyönyörű darabokat tudnak gyártani, hogy egészen egyszerűen nekem bármilyen meditációval vagy relaxációs technikával felér, ha egy bögre kávé vagy pohár bor mellett csak nézegethetek egyet a falon egy fél órán át. A színei, a formák, a táj, és minden, amit egy ilyen kép képvisel engem nagyon érdekel, és úgy tűnik sosem tudom megunni.

Van is egy kedvenc oldalam, ahol már számtalan vászonkép a birtokomba került, a https://szalaibalazs.hu/ oldal, ahol számos gyönyörű példányra lel az ember, és ahol szinte minden héten találok valami olyat, amit haza tudnék vinni. A férjem kérése most, az, hogy egyelőre csak az oldalon nézegessem ezeket a képeket, de biztos vagyok benne, hogy nem telik bele pár hónap, és újra ki fogom könyörögni nála, hogy kerüljön még egy a falra. A kevesebb néha több, szokták volt mondani, de ebben én nem tudok mértéket tartani. Lehet, hogy most az irodám falára is fogok egyet rendelni, csak még a főnöktől nem kaptam rá engedélyt. Remélem hamarosan megérkezik, és rendelhetem is a kiszemelt példányt.

Egyéb

Ha nem elég a tökéletes

Amikor én arról álmodtam, közel tíz éve, hogy majd saját kis éttermem lesz, ami egyre jobban kinövi magát, és akár a Balaton egyik leghíresebb vendéglőjévé is vállhat, azt gondolom joggal mondhatom, hogy igen sok kétség és félelem volt bennem. Ma már azt mondom, boldog vagyok, hogy mertem akkor nagyot álmodni, és tudom, hogy valódi sikerek és öröm érzés csak annak jár, aki ezeket a küszöböket meri átlépni, és mer legyinteni a sok rosszalló tekintetre és nevető arcra az út elején. Én ma már azt mondhatom, a Balaton egyik legnevesebb éttermének vagyok a tulajdonosa, és mindenki ismeri nem csak a konyhánk finom ízeinek hírét, de a nálunk található igen hangulatos és varázslatos miliőt is, nem beszélve a kollégák kedvességéről és lelkiismeretes munkájáról. Mi valóban a vendégeink vágyait lessük, és ha csak egy mód van rá, valóra is váltjuk azokat. Persze elsősorban az ételek tekintetében, melyeket szeretünk jó borokkal övezni.

Amikor azonban étlapot szerettem volna csináltatni, és már elkezdődtek a bekérések sajtóanyag tekintetében is, jól tudtam, hogy nem feltétlen a szöveg lesz a dolgok nyitja, mindennél inkább fontos lesz a jó fotó. De bizony azt is tudom amatőr fotósként, hogy ételeket fotózni bár könnyűnek tűnik, nagyon nehéz tudomány. Már ha azt is szeretnénk, hogy az a kép valóban íncsiklandó és gyönyörű legyen.

A fotoda azonban hála a jó égnek mindenben a segítségemre volt. A  FOTO-DA Stúdió csapata ugyanis nem csak technikailag tökéletes képeket készít, hanem az az étel valahogyan megszólít minket a képeken át. Nem tudom milyen varázsereje van a stúdiónak vagy az abban dolgozóknak, de az biztos, hogy szinte megelevenednek az ételeink a képeken, így büszke hírvivői nem csak éttermünk különlegességének, de finom eleganciájának és tökéletességének is.

Egyéb

Xiaomi: miért épp ezt válasszam: avagy mobilok napjaink legjobb ár / érték arányával

Napjainkban a kínai gyártók egyre nagyobb teret hódítanak termékeikkel. Ez a kiváló és megbízható modelleknek köszönhető, melyeket igencsak kedvező árcédulával látnak el. De a Xiaomi shopból történő beszerzése sokak számára kérdéseket vet fel..

Xiaomi: miért épp ezt válasszam: avagy mobilok napjaink legjobb ár / érték arányával

A kínálat böngészése közben biztosan észrevetted, hogy az egyes webáruház között árban nagy differencia is lehet. Ez a beszerzésüktől függ. És ha a felhasználó nem akar magának a későbbiekben galibát, akkor célszerű megbízható helyről rendelni, úgy mint a korábban linkelt áruházból.

Ekkor egészen biztosak lehetünk abban ,hogy jó áron, jó készülékhez jutunk, melynek adott esetben ha szükség van rá, akkor megbízható szerviz háttere is van. Sokan persze nem követik az innovációkat nap mint nap, ezért nincsenek képben azzal, hogy mi mivel tud többet. Ebből adódóan, ha nem tudjuk pontosan, hogy mire van szükségünk, vagy mi a legjobb számunkra ,akkor a korábban linkelt GuruGsm csapata készségesen áll a rendelkezésünkre.

A választékra nem lehet panasz és a shopban feltüntetett összes fontosabb információ mellett lehetőségünk van arra is, hogy az új mobilunkat a boltjukban vehessük át, ahol hasznos tippeket kaphatunk a kollégáktól. Ez már napjainkban a legtöbb webshop esetében egy elképzelhetetlen dolog, de igen nagy segítség lehet ha hosszas nézelődés után is bizonytalanok vagyunk.

Egyéb

A váltás néha kincseket ér

Mi egy kis cégként kezdtük a tevékenységünket, faipari termékeket gyártunk. Három alkalmazottal és öt géppel, közel tíz évvel ezelőtt kezdtük meg működésünket. Nyilván akkoriban nagyon nagy dolognak számított, hogy valaki a saját lábára tud állni, saját céget tud alapítani, mert ez tényleg csak azoknak volt elérhető, akik vagy nagyon jó hátszéllel rendelkeztek, vagy gazdag családból származtak és a szülők tudták finanszírozni a tevékenység megkezdését.

Én elmondhatom, hogy mindenünket egy lapra tettük fel, mert az örökölt pénzünket, és hitelt is beleforgattunk abba, hogy létre tudjuk hozni ezt a kis birodalmat, ami ma már egy csarnoknyi középvállalattá nőtte ki magát, közel ötven munkavállalóval.

Egy pár éve leváltottunk pár külső szolgáltatót, és köztük volt a tűz- és munkavédelem terület is, mert nem igazán láttuk, hogy ezzel a megnövekedett feladatkörrel a régi vállalkozó boldogulni tud. Próbáltunk előtte kérni tőle, jeleztük neki, hogy nem lesz már elég ehhez a termeléshez és működési nagysághoz az eddig nyújtott szolgáltatása, de sajnos nem tudta megugrani a feladatot, pedig nem szerettünk volna megválni tőle. De az teljesen egyértelmű, hogy ha nálunk valahol tűz üt ki, az egész cég működését veszélyeztető veszteség alakulhat ki, nem beszélve arról, hogy emberéleteket követelhet. Felvettük tehát a kapcsolatot az egyik ismerős által ajánlott TSR csapatával.

Hatalmas öröm ezzel a kis csapattal együtt dolgozni. Nagyon profik, gyorsan és nagyon hatékonyan dolgoznak. Amikor megkötöttük a szerződést, már másnap megérkezett a tűzvédelmi szakértő, és elkezdte a munkát a vállalatnál. Ma már ott tartunk, hogy teljesen nyugodtan hajtjuk le éjszaka a fejünk, mert tudjuk, hogy ha probléma is alakulna ki, a kiépített rendszer, és a felkészített munkavállalók együtt, közösen pillanatok alatt meg fogják tudni oldani a helyzetet úgy, hogy biztosan keletkezik kár, de nem akkora, ami összedöntheti a vállalat működését, és biztosan nem veszélyeztet majd emberi életet. Ez nekünk egy hatalmas segítséget jelent.

Egyéb

Az én lánykérésem

Az ember életében vannak olyan események és pillanatok, amik sosem ismételhetők meg és meghatározzák a jövőt. Ilyen például egy szalagavató, az érettségi, a ballagások, a diplomaosztó, de a lánykérés és az esküvő is. Én úgy szerettem volna megkérni a barátnőm kezét, hogy valóban nem gondol arra, hogy aznap ez megtörténhet, és mindenképp szerettem volna a barátim segítségét is igénybe venni a jeles kérdés feltevéséhez.

Mi egészen gyerekkorunk óta egy modern tánccsapat tagjaiként tevékenykedünk. Ma már tanítunk kicsiket is, és számos fellépésünk van. Mindezt mindannyian a főiskolai feladatok mellett végezzük, megfeszített tempóban. Nem is volt kérdés számomra, hogy egy fellépés alkalmával szeretném feltenni szerelmemnek a nagy kérdést. Ehhez pedig csináltattam egyedi hímzett pólókat. Ezek a pólók voltak segítségünkre, hogy a kérdést elolvashassa, miközben egy szokásos formáció végén, a színpad közepén áll, és becsúszva letérdelek elé és odanyújtom számára a gyűrűt rejtő kis dobozkát. A társaink nagyon segítőkészek voltak, megtanulták a kicsit átalakított alakzatot a szám végére és mindannyian segítettek megtervezni a pólókat is, amit aztán a https://ajandekozd.hu/ oldal segítségével tökéletesen formába is sikerült önteni. Nem volt teljesen megfelelő a technikai elképzelésünk, de az ajandekozd.hu csapata nagyon segítőkész volt, és leegyeztették velünk, hogy hogyan lehetne még tökéletesebb és még szebb pólókat varázsolni a nagy naphoz.

Nagyon izgultam az előtt a fellépés előtt. A lánykérés viszont tökéletesen sikerül. Valóban egyediek és szépek lettek a pólók is, amit a póló nyomtatás segítségével készítettek fel egyesével a kérdés szavainak reprezentálására. A barátnőm nem is talált hirtelen szavakat. Annyira meglepő és kedves, bájos volt az egész helyzet és a pillanat, hogy bármikor szívesen vissza is ugranék bele. Természetesen igent mondott, és már a lánybúcsút és legénybúcsút szervezzük. Biztos vagyok benne, hogy ezekre is ettől a kis csapattól fogok rendelni pólókat, mert tökéletes technikával, gyorsan és szépen dolgoznak, elérhető áron, maximális szakmaisággal.

Egyéb

A megnyerő megjelenés

Régi álmom vált valóra, amikor végre egy olyan munkahelyen kezdtem el dolgozni, ahol a jó megjelenés nagyon fontos, sőt elvárt. Már tinédzser korom óta odafigyelek az öltözködésemre, így megválogatom, mit veszek, kitapasztaltam, melyek azok a ruhadarabok, amelyek előnyösek és azok a fazonok, amelyeknek köszönhetően önmagam lehetek. Így teremtve meg a saját stílusomat, hiszen akarva akaratlanul, de mindig beletesszük a személyiségünket a hétköznapi megjelenésbe.

Én, személy szerint a sportosan elegáns megjelenést részesítem előnyben, így a sportcipő is remek kiegészítők a magassarkúim mellett. Mivel, szinte minden nap új emberekkel találkozok és tárgyalok, így mindig a lehető legjobban kell, kinézzek, hiszen az első benyomás a legfontosabb. Ezért is vigyázok minden egyes ruhadarabomra, ahogyan a cipőimre is. Még magam is könnyen beleesek abba a hibába, hogy véletlenül leöntöm magam, vagy valamit a ruhámra kenek, de ezek szerencsére egy mosással orvosolhatóak. Viszont a könnyen mosható foltok mellett ott vannak a makacs szennyeződések, a kopások, amelyek észrevétlenül támadnak és csak idő múlva vesszük észre, de ekkor legtöbbször már késő. Ilyen a cipőn megjelenő kopás és cipő felületén keletkező foltok, amelyeket sokszor semmilyen módszerrel nem tudunk már eltüntetni.

Ezeket, legtöbb esetben vezetés közben tudjuk összeszedni, az autókárpitnak köszönhetően. De, mint mindenre, itt is van megoldás arra, hogy mindezt elkerüljük és megelőzzük a cipőink korai elhasználódását. A Heelgood csapata olyan termékkel állt elő, amely egyedülálló és pont az autó kárpittól képes megóvni legkedvesebb cipőinket. Ez pedig egy trendi sarokvédő cipőre, amely egyszerű, mégis a legpraktikusabb megoldás lábbelijeink megfelelő védelmére. Ennek köszönhetően mindig magabiztosan állhatok az ügyfelek elé, széles mosollyal, hiszen tudom, hogy az öltözékemmel rendben, emellett pedig, a legtökéletesebb választást biztosítom, minden ügyfél számára.

Egyéb

Amikor számít a gyorsaság

Az Apple által tervezett iPhone termékek az egyik legmegbízhatóbb telefonok a piacon. 2007 óta rendkívül gyors léptekkel halad az újabbnál újabb telefonok tervezésével. Az Apple saját programjait használva, lásd Apple Store, tudja nekünk a maximumot nyújtani. Szépen megtervezett telefonnal találhatjuk szembe magunkat, mely igaz sérülékeny is, mint ma már oly sok okostelefon.

Ezeknek a telefonoknak a kijelző jelenti a legnagyobb olyan felületet, melyet, ha ütés ér, képes bepókhálósodni és sajnos, akkor teljes kijelzőcserére lesz szükségünk. Sok helyen javítanak már ilyen termékeket. Az ember általában az árat tartja szem előtt ilyen esetben is, de azért több szempontot is figyelembe vesz, melyik szervizt keresse fel. Személy szerint nyugodtabb vagyok, ha tudom, hogy a telefonom biztonságban van és szakemberek végzik el a javítást. Ezért is választottam az iSzerelést. Kifejezetten Apple készülékek javítására szakosodott szerviz és egyben kereskedés is. Látványszervizüknek köszönhetően, saját magunk is végig nézhetjük, hogyan cserélik ki a kijelzőnket vagy, hogyan hárítanak el egyéb problémát.

Nem mellékesen pedig, mindezt rövid időn belül, ami annyit tesz, hogy akár fél órán belül is elkészülnek vele. Így nem kell várnunk akár heteket is, mint sok más helyen, mire visszakapjuk készülékünket. Bármilyen problémával is fordulunk hozzájuk, abban biztosak lehetünk, hogy maximális tudásuknak köszönhetően, megoldják problémánkat. Ha másik készülékre szeretnénk cserélni az eddigit, akkor ebben is tudnak segíteni nekünk. Mindent összevetve, ez egy igazi iPhone szerviz, ahol a gyorsaság mellett, a szakértelem is jelen van, ezzel segítve nekünk, hogy ne kelljen nélkülözni ezeket a csodás telefonokat.

Egyéb

Hasznos társ a vezetésben

Nemrég végre én is büszke tulajdonosa lettem egy autónak. Tavaly szereztem meg a jogosítványom, így a szüleim segítettek, hogy hozzájuthassak életem első saját járművéhez. Ősszel elkezdtem az egyetemet Budapesten, ahová vidékről költöztem fel. Nagyon örülök, hogy autóval közlekedhetem, így nem kell a tömegközlekedéshez alkalmazkodnom. Továbbá nem kell cipekednem, amikor meglátogatom a szüleimet odahaza.

Ezelőtt nem jártam túl sokat a fővárosban, csak egy-egy kiruccanás során, így nem igazán ismerem az utakat. Szerencsére ma már mindenhol elérhető a GPS, hiszen ott van a telefonomon a navigációs program, ami megtervezi helyettem az utat, majd elirányít az úticélomhoz. Ahhoz, hogy biztonságosan tudjam „használni” a telefonom vezetés közben is, szükségem volt egy autós telefontartóra. Amibe az útvonal megtervezése, és áttekintése után betehetem a telefonom, és láthatom mikor, merre kell kanyarodnom, illetve jól hallom, amikor a navigáció iránymutatást ad. Nálam egyetlen fajta jöhetett szóba, a Baseus telefontartó.

Korábban is tőlük szereztem be több telefonos kiegészítőt is, mind nagyon magas minőségű, tartós termék. Ilyen a vezeték nélküli fülhallgatóm, illetve a töltőm is. Szuper webshop-juk van, minden termékről részletes leírást találunk, illetve több képet is. Ezek alapján könnyen kiválaszthatjuk, mit is szeretnénk, amit pár napon belül házhoz is szállítanak. Azonban, ha ez nem lenne elég, üzletükben lehetőségünk van személyesen is meggyőződni arról, hogy minden szempontból megfelel e nekünk a kiszemelt kiegészítő. Én csak ajánlani tudom őket, hiszen ritka manapság, hogy ilyen kedvező áron, ilyen jó minőségű termékekhez juthassunk hozzá.